Részletek nyilvános szemináriumokon készült jegyzetek alapján


A családállítás elmélete

A családállítás mûködési mechanizmusa

Bert Hellinger a családállítás mûködését egy szellemi mezõvel magyarázza, amely állítása szerint egyezik azzal, amit Rupert Sheldrake biológus morfogenetikus mezõként írt le. A "morfe" struktúrát, formát jelent, a "genesis" pedig keletkezést. Ez a mezõ ismétli magát. Ezen alapulnak a természeti törvények is. És Hellinger szerint a családon belüli ismétlõdések is. A morfikus mezõ védi magát a felismerések, változások ellen, mert a mezõ tagjai félnek attól, hogyha a mezõ megváltozik, elveszítik azt a jogukat, hogy odatartozhassanak. Minden ellen tehát, ami veszélyezteti a mezõ összetartását, a mezõ tagjai harcolnak. Könnyen megfigyelhetõ egyes szakmák vagy vallások, de más csoportok mezeje is. És megfigyelhetõ a gondolkodási, észlelési, fejlõdési, növekedési tilalom. A mezõ tagjai úgy érzékelik, hogy aki veszélyezteti a mezõ változatlanságát, az eretnek, el kell pusztítani.
A mezõ önmagában nem tudja a keletkezõ "hibákat kijavítani", a rendet helyreállítani. Ehhez egy új, kívülrõl jövõ impulzusra van szüksége, szellemi erõre.
Ezen az elméleti alapon mûködik Hellinger magyarázatában a családállítás.

A mindent mozgató szellemi erõtér

Bert Hellinger: "Minden, ami létezik, mozgásban van. Vajon milyen erõ mozgatja a világot, mi mozgat mindent, honnan jön ez a mozgás?" Hellinger végtelen, alkotó, szellemi erõnek nevezi, amely minden sorsban benne van. A szellemi erõ mozgásterében minden és mindenki jelen van, aki valaha is élt, aki a késõbbiekben fog élni, és minden történés is. Ebben az erõtérben nincs minõsítés, nincs sajnálkozás. A történések a szellemi erõ mozgását követik.
Minden ember egy ilyen szellemi mezõben is mozog, amelyben tehát mindenki mindenkivel kapcsolatban van. Fogalmazza meg Hellinger. Ebben az erõtérben a mozgás mindenki felé odafordul, egymáshoz vezeti mindazt, ami addig szét volt választva. Ebben a mozgásban minden kapcsolódik egymáshoz, senki sem jobban, és nem kevésbé, minden úgy fogadtatik el, ahogy az van, a jó és a rossz közötti különbségtétel, azaz ítélet nélkül, a maga különbözõségének elismerésével. Mindenki ugyanazt az erõt szolgálja, a maga sajátos módján. A gyilkost és az áldozatot is ugyanaz az erõ vezeti. Ez az erõ hatalmas. És ez az erõ - a hagyományos felfogás szerint - nem jó. Ami a világot elõrelendíti, azt mi rossznak nevezzük. A rossznak van nagyobb alkotó ereje.

Bert Hellinger: "A családállítások alkalmával a megjelenített családtagok képviselõi ennek a szellemi erõtérnek a hatása alatt mozognak. Így, ha átengedik magunkat a szellemi mozgásnak, a morfogenetikus mezõben megtörténhet a változás. Ez a szellemi családállítás."

A családállítás során a valóságnak egy másik, ebben a szellemi erõtérben lévõ dimenziója kerül napvilágra, és azzal, hogy ez a dimenzió tudatosodik, soha többet nem lesz már úgy, mint ezelõtt. Megkezdõdik egy mozgás, egy belsõ növekedés, a gyógyulás. Már nem kell kényszerûen ismételni.
Ennek a szellemi mezõnek törvényei vannak, melyeket Hellinger a Szeretet Rendjeinek nevez.

A szeretet rendjei a szülõk és gyermekeik között

Az élet elfogadása úgy, ahogy azt kaptuk
A szülõk, amikor életet adnak, akkor a legmélyebb emberi valójukkal harmóniában, önmaguk teljességét adják a gyermeküknek. Semmit nem tehetnek hozzá ahhoz, akik és amilyenek õk, és semmit nem vehetnek el ebbõl.

A Szeretet Elsõ Rendje a szõlõk és a gyermek kapcsolatában:
A gyermek úgy kapja az életet, ahogy azt neki a szülei adták, és õ mindennel együtt fogadja el, amit kapott.

Egy gyermek maga a szülei, és ha sikeres akar lenni, el kell ismernie a szüleit olyannak, amilyenek. Nem képzelheti, hogy lehetnének más szülei is, hiszen más szülõknek másmilyen gyermeke lenne. Számunkra a mi szüleink az egyetlen lehetséges szülõpár. A szüleink elismerése mély és alapvetõ mozzanat. Magában foglalja elkötelezettségünket a szüleink által adott élet és a sors iránt. Mindazzal együtt, amivel ez jár: a lehetõségekkel, a szenvedéssel, a családi balsors és bûnök nehézségeivel, a boldogsággal és a jó szerencsével.
Helytelen elvárás az, ha többet vagy kevesebbet akarunk annál, mint ami a szüleinktõl kapott élet. A szüleinket elismerve megláthatjuk azt a hatalmas távlatot, ahonnan maga az élet jön, ez az élet misztériuma, melynek a szüleink elismerésével alávetjük magunkat.
Képzeld el, hogy mélyen meghajtva a fejed a szüleid elõtt, azt mondod nekik: "Az életet, melyet adtatok, teljes értékében elfogadtam tõletek, azon az áron, amibe ez nektek került, és azon a teljes áron, amibe ez nekem kerül. Elfogadom mindazzal, ami vele jár, minden korlátozottságával és lehetõségével." Ettõl békésnek és teljesnek fogod magad érezni.
Ezzel ellentétben, aki elfordul a szüleitõl és azt mondja: "Más szülõket akarok, nem tetszik az, amilyenek az enyémek." (Ez egyáltalán lehetséges lenne? Önmagunknak lenni más szülõkkel?) Az elfordul az élettõl, és üresnek, támasz nélkülinek érzi magát.
Vannak, akik félnek, hogyha elismerik szüleiket, akkor magukra kell venniük a szüleik rossz oldalait is. Õk úgy viselkednek, mintha választhatnánk, hogy és az életnek csak azt a részét fogadjuk el, amelyik tetszik. Ha nem az élet egészét öleljük magunkhoz, elveszítjük a jó dolgokat is.

A különlegesség

Van még egy misztérium. Mindannyian különlegesek vagyunk, valami megismételhetetlen, személyes dolog van bennünk, ami eltérõ a szüleinktõl. És ezt is el kell ismerni, legyen ez egyszerû vagy nehéz, jó vagy rossz. Ha a világot és az életünket szemléljük, felismerjük, hogy minden összefügg valamivel. Mindent azért teszünk, mert egy nagyobb egészet szolgálunk vele, akkor is, ha nem értjük. Ezt a szolgálatot feladatként tapasztaljuk, amelyhez nem tudunk hozzátenni személyes jóságunkkal, vagy elvenni belõle akár szörnyû bûneinkkel sem. A hétköznapi különbségek a nagy egész szempontjából lényegtelenné válnak. Ezt Azonosságnak nevezem - mondja Hellinger.
Az élet alapvetõ adottságai tehát, hogy vannak szüleink, hogy mi a gyermekeik vagyunk, és hogy van bennünk valami különlegesen személyes.

Elfogadni a szüleinktõl mindazt, amit adni tudnak

Szüleink az életünkön kívül más dolgokat is adnak. Többek között etetnek, nevelnek, gondoznak. Akkor tudunk kiteljesedni, ha a gyermekként mindezt úgy fogadjuk, ahogy azt a szüleink adják. A gyermekek éppen eleget kapnak, feltéve, hogy el akarják fogadni azt, amit felkínálnak nekik. Ez akkor is így van, ha nem kapnak meg mindent, amit szeretnének. Éppen eleget kapnak.
A szeretet rendje szerint nem számít, hogy korábban mi történt. Kiteljesedettnek és sikeresnek érzi magát az a gyermek, aki azt tudja mondani a szüleinek: "Nagyon sokat adtatok nekem, és ez számomra elég. Nagyra becsülve és szeretettel fogadom el. Ami számomra még hiányzik, arról magam gondoskodom. És most békében elhagylak benneteket." A mondatok hatására a gyermekek visszakapják szüleiket, a szülõk pedig a gyermeküket. Ugyanakkor végre elválhatnak egymástól, és függetlenek lehetnek. A szülõk teljesítették feladatukat, a gyermekek szabadok és élhetik saját életüket, miközben tisztelik szüleiket, mégsem függenek tõlük.
Ezzel ellentétben mi történik akkor a lélekben, ha a gyermek azt mondja: "Amit adtatok, nem volt megfelelõ, és nem volt elég, még tartoztok nekem." Mit kaphat így a gyermek a szülõktõl? Semmit. És mit kapnak a szülõk a gyermektõl? Semmit. Ilyenkor a gyermek nem tud elválni szüleitõl, a vádak és követelések összekötik velük. És a kötés ellenére nincsenek szüleik. A gyermek üresnek, rászorulónak és gyengének érzi magát.

A Szeretet Második Rendje:
A gyermek úgy fogadja el azt, amit a szülõk az életen kívül adnak neki, ahogy azt a szülei adják.

Gyermek az õt megilletõ helyen

A szülõk az életen és a nevelésen kívül ajándékként adnak minden mást abból, amit a saját erejükbõl halmoztak fel. Ha a gyermek csalódott, mert például nem tud olyan képeket festeni, mint a tehetséges festõ édesanya, megsérti a szeretet rendjét. Hiszen õ nem rendelkezik a tehetséggel, és nem dolgozott meg az eredményekért, mint az anya, így ez követelõzés.
Ugyanez vonatkozik az anyagi javakra. A gyermeknek nincs eredendõ joga a szülei javaihoz, ha mégis örökségként megkapja úgy jó, ha azt ajándékként fogadja.
És szintén pontosan ugyanez alkalmazható a szüleink személyes bûneire is. A személyes bûneik csak a szüleinkhez tartoznak. Gyakori, hogy a gyermek, a szülei iránti szeretetbõl, magára veszi azok bûneit, és megpróbálja azt helyettük viselni. De ez megsérti a Szeretet Rendjét, ehhez a gyermeknek nincs joga. Ha a gyermek jóvá akarja tenni a szülei hibáit, azzal úgy kezeli a szülõket, mintha azok gondozásra szoruló gyermekek lennének, és maga lenne a szülõk szülõje. Egy nõ édesapja vak volt, az édesanyja pedig süket. Jól kiegészítették egymást, a nõ mégis úgy érezte, hogy gondoskodnia kell róluk. Amikor felállítottuk a családi konstellációját, a helyettesítõk a helycserét pontosan mutatták. Az anya képviselõje azt mondta: "Az apádról képes vagyok gondoskodni". Az apa pedig ezt mondta: "Anyád és én jól megvagyunk. Nincs rád szükségünk." Az asszony ettõl inkább csalódott volt, mint megszabadult, mert ismét gyermek méretûvé kellett válnia. Aznap éjjel nem tudott aludni. Azt mondtam neki: "Akik nem tudnak aludni, azt gondolják, hogy éberen figyelniük kell valamire."
Ekkor elmondtam egy történetet egy fiatalemberrõl a háború utáni Berlinben - mondja Hellinger.
A fiatalember éjjel - nappal figyelte a testvére holttestét, hogy a patkányok ne egyék meg. Kimerültsége ellenére, meg volt gyõzõdve róla, hogy ez a kötelessége. Aztán valaki azt mondta neki: "A patkányok éjszaka alszanak". És a fiú elaludt.
Aznap éjszaka a nõ is aludt.

A Szeretet Harmadik Rendje a szülõk és gyermekek között:
A gyermek tiszteletben tartja azt, ami személy szerint a szüleihez tartozik (tehetsége, javai, bûnei) és megengedi nekik, hogy megtegyék azt, amit csak õk tehetnek meg, és amit nekik kell megtenniük.

A szülõk elismerése

A Szeretet Negyedik Rendje szülõk és gyermekek között:
A szülõk Nagyok, a gyermek Kicsi. A szülõk adnak, a gyermek pedig elfogad.

A szülõk minden gyermeknek sokkal többet adnak, mint amennyit az valaha is viszonozni tud. A szülõ - gyermek kapcsolatban nincs viszonosság. Néhány gyermeknek bûntudata van, és azt mondja: "Nem fogadok el semmit, és így megszabadulok a bûntudatomtól." Ezzel elzárja magát a szüleibõl áramló életerõtõl, és emiatt ürességet és kimerültséget érez. "Mindent, amit adtatok, szeretettel elfogadom" - az ilyen elfogadás az egyensúlyteremtõ mód, mert a szülõk ettõl elismerve érzik magukat és tetteiket. Így szívesebben adnak még. Ha a gyermek követelõzõ: "Többet kellene adnotok", a szülõk szíve bezárul, és nem tudják áramoltatni a szeretetet, a gyermeknek pedig soha nem lesz mindaz értékes, amit kikövetelt.

Kölcsönösség és nem viszonosság

Amit a szüleinktõl kapunk, azt továbbadjuk. A szülõket nagyon boldoggá teszi, ha a gyermekeik azt mondják: "Mindent elfogadok, amit adtok, és tovább fogom adni." Azok a gyermekek, akik ilyen módón továbbadnak, nem hátrafelé néznek, hanem elõre, a saját életükre. A gyermek szülei is a saját szüleiktõl kaptak és a gyermekeiknek adták azt tovább. És mivel oly sok mindent kaptak és fogadtak el, képessé is váltak a bõséges adakozásra.

A szeretet rendjei a tágabb családunkban, a klánban

Egy nagyobb rendszerbe is tartozunk, ez a tágabb családunk, a klán rendszere. Úgy tapasztaljuk, hogy ezt a rendszert, egy magasabb rendû mûködés vezérli, ahol az összes tag része a közösnek. Egy madárrajhoz hasonlítva, az összes madár új, egyezõ irányba kezd repülni a raj döntése szerint. A családi rendszerben ez a "döntés" a közös családi tudat. Akkor érezteti a hatását a szolgált magasabb rend, amikor engedelmeskedünk neki, vagy amikor megsértjük a követelményeit.
Vajon kikre van hatással ez a közös tudat, a magasabb rend? Szabályként azt mondhatjuk, hogy a következõ személyek tartoznak egy család rendszeréhez:
. A gyermekek, ide értve az elhunytakat és a még születendõket;
. A szülõk és a testvéreik;
. A nagyszülõk;
. Alkalmanként némelyik dédszülõ, vagy még távolabbi rokon, akinek különösen nehéz vagy igazságtalan sorsa volt;
. Olyan nem vér szerinti rokon személyek, akiknek a nehéz sorsa miatt valaki a családban "hasznot húzott".

A klán két alapvetõ törvénye: az odatartozáshoz való jog és a hely törvénye.

Az odatartozás joga - az alaptörvény

Az egyik legalapvetõbb elv a családi rendszerben, hogy minden tag egyenlõ joggal rendelkezik a rendszerhez tartozni. Sok esetben zárunk ki a családból vagy klánból tagokat, például egy nagybácsit, aki a család fekete báránya, vagy egy törvénytelen gyermeket azzal, hogy senki nem beszél róluk. Vagy tehetjük ezt a vallásunk különbözõsége okán például: "Én katolikus vagyok, te pedig protestáns, nekem több jogom van ide tartozni, mint neked." Vagy fordítva. Ilyen megkülönböztetõ csoportosítás például még a foglalkozás, a nemzeti hovatartozás, a bõrszín vagy a nemi identitás.
Van olyan, amikor egy gyermek meghal, és a szülõk a következõ gyermeknek ugyanazt a nevet adják, hogy elfelejtkezzenek a gyásszal járó fájdalomról. Mintha azt mondanák a meghalt gyermeknek: "Te nem tartozol ide. Más helyettesít." Lehet, hogy a meghalt gyermekeket nem is számolják bele a gyermekek számába. Itt a meghalt gyermek családhoz tartozásának alapvetõ joga sérül.
Van olyan is, hogy a család némely tagja azt gondolja, hogy õ jobb a többieknél, és ezzel föléjük helyezi magát. A "jó" ilyenkor azt jelenti, hogy nekem több jogom van a rendszerhez tartozáshoz, a "rossz" pedig azt, hogy neked kevesebb.

A kizárt tagok képviselete

A kizárás miatt mindig megjelenik a kompenzáció igénye a rendszerben. Ez a dinamika azt eredményezi, hogy a kizárt vagy megvetett családtagot egy következõ generációs családtag fogja képviselni. Mivel viszont a képviselõ nem lesz az azonosulás tudatában, védtelen lesz.
Például egy nõs férfi beleszeret egy másik nõbe. A feleségének pedig csak azt mondja, hogy már nem akar tõle semmit, és ezzel növeli az igazságtalanságot, melyet elkövet. Késõbb az új nõvel gyermekei születnek. A lánya harcol majd ellene, minden érthetõ indok nélkül. Kiderül, hogy tudattalanul apja elõzõ társa helyett érzi a gyûlöletet, pedig talán nem is tud annak a volt feleségnek a létezésérõl.

Ebben egy rejtett, rendszerszerû kompenzációs erõ mûködését fedezhetjük fel, mely úgy egyenlíti ki a korábbi taggal szemben elkövetett igazságtalanságot, hogy belevon egy tudattalan fiatalabb családtagot.

A sors beteljesítése

Az odatartozás jogához tartozik az is, hogy aki kitöltötte az életidejét, annak szabad legyen elmennie. Ha a még élõk kapaszkodnak belé, nem akarják õt elengedni, megtagadják tõle, hogy teljesíthesse a sorsát. Hellinger megfogalmazásában: "az, akit vissza szeretnének tartani, dühös lesz, és egy élõ családtagot behúz a halálba magával."

A hely törvénye

A másik alaptörvény a klánban: Az isteni rend, a hely törvénye
Eszerint annak, aki elõbb érkezett a mezõbe, a rendszerbe, elsõbbsége van mindazokkal szemben, akik késõbb érkeztek. Ha valaki beáll egy elõbb érkezõ helyébe, megsérti ezt a törvényt.
A családi súlyos rendellenességek - a viselkedési zavarok, a betegségek, a balesetekre való hajlam, az öngyilkosság - többsége akkor következik be, amikor a következõ generáció egy tagja tudattalanul képvisel egy korábban kizárt tagot. Keresi a jóvátételt az igazságtalanul járt személy nevében.
Ez rámutat a családi rendszer egy másik jellegzetességére: A családi tudat igazságot szolgáltat a korábbi tagoknak azzal, hogy igazságtalanul bánik a következõ nemzedék valamelyik tagjával.

Kioldás

A fiatalabb családtagokat azzal lehet kioldani az ilyen kötésekbõl, hogy a kizárt tagnak megadják a rendszerben a neki járó tiszteletet. Ezzel az alapvetõ rend helyreáll, és az eddig kizárt tag újra visszakerül a családba. Például a családállítás során a második feleség azt mondja az elsõnek: "Enyém ez a férfi, és ez a te fájdalmadba került. Tiszteletben tartom a veszteségedet, és elismerem, hogy igazságtalanság történt veled. Kérlek, légy velem és a gyermekeimmel barátságos." A családállításokon gyakran megfigyelhetjük, hogy az elsõ feleség arca ilyenkor meglágyul, és barátságossá válik attól, hogy megkapja a tiszteletet, és visszafogadják a családba.
Az oldódáshoz hozzá tartozik, hogy az elsõ feleségnek az eddig õt képviselõ gyermek azt mondja: "Én csak az apámhoz és az anyámhoz tartozom. Nekem az én anyám az igazi. Bármi, ami köztetek történik csak rátok tartozik, rám nem". Az apjának pedig azt mondja: "Te vagy az én apám, és én vagyok a Te lányod. Kérlek, úgy nézz rám, mint a lányodra." A lány ezzel felszabadul, hogy pusztán az apa lánya legyen. Az apa is felszabadul, hogy pusztán apa legyen, és ne kelljen a lányában a volt szeretõjét látnia. Mindaddig, amíg a lány az elsõ feleséget képviseli, az anyja tudattalanul is az elsõ nõt látja benne, így, mint riválisok, konfliktusba kerülhetnek egymással. Ezért jó, ha a lány azt mondja: "Te vagy az anyám, és én a te lányod vagyok. Kérlek, tekints rám gyermekedként."
A családhoz tartozás jogának megsértése még súlyosabb kötést is eredményezhet. Ha egy gyermek korán meghal, a többi gyermeknek bûntudata lehet amiatt, hogy õk élnek. Úgy érzik, hogy igazságtalan elõnyt élveznek a meghalt testvérükkel szemben. Tudattalanul, a kiegyenlítés érdekében, kudarcot vallanak, vagy beteggé válnak, szélsõséges esetben pedig meg akarnak halni, és nem tudják, hogy miért. Ilyen helyzetekben néhány gyermek képes helyreállítani a szeretet rendjét, és a saját élete felé fordulni azzal, hogy azt mondja a halott testvérének: "A testvérem vagy, tisztellek, és helyed van a szívemben. Meghajtom a fejem elõtted és a sorsod elõtt, és elfogadom a saját sorsomat, bármit is hozzon".

Mágikus hiedelemrendszer, gyerekes szeretet

A kiegyenlítés igénye mögött egy mágikus hiedelemrendszer is kifejti a hatását. Azt hisszük, hogy megszabadíthatjuk szeretteinket a szenvedéseiktõl, ha mi magunkra vesszük. A mágikus hiedelmek és az ezzel együtt járó gyerekes szeretet a hatalom és a felsõbbrendûség érzésével párosul.

Például a gyermeki lélek azt mondja a beteg édesanyának: "Inkább én leszek beteg helyetted, hogy te ne szenvedj. Inkább én magam halok meg". És ha az anya halálos beteg, akkor van, hogy a gyermek öngyilkosságot követ el abban a mágikus hitben, hogy ez az áldozat lehetõvé teszi, hogy az anya életben maradjon.
Az anorexiának gyakran ez a dinamikája. A gyermek addig próbál lefogyni, eltûnni, míg meg nem hal. Gyakran kiderül, hogy az ilyen gyermek a lelkében azt mondja az apának vagy az anyának: "Én tûnök el helyetted". Ez mély, ártatlan gyermeki szeretet.
Hellinger, amikor anorexiás gyermekkel dolgozik, hagyja, hogy a gyermek hangosan kimondja az anyját vagy apját képviselõ személy szemébe nézve: "Inkább én magam tûnök el, minthogy engedjelek elmenni". Amikor egy gyermek az apjára vagy az anyjára néz, és valóban látja õket, ezt nem tudja kimondani, mert meglátja, hogy a szüleit lesújtaná a halála. A gyermek mágikus hiedelemrendszere teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a szülõk is szeretik õt, és hogy nem fogadnának el egy ilyen áldozatot, és azt sem veszi figyelembe, hogy egy ilyen áldozat teljesen haszontalan lenne.
Ha az anya a szülés során hal meg, a gyermeknek nehézséget okoz az életet elfogadni. Vak szeretettel azt mondja: "Nem élhetek teljes életet, mert te meghaltál, és én ezért bûnösnek érzem magam." Ilyenkor segít, ha a gyermek az anyja szemébe néz, és azt mondja: "Anya, látom a szörnyû árat, amit te azért fizettél, hogy én élhessek. Elfogadom a tõled kapott életemet ezen az áron, és valami jót csinálok belõle. Nyugodj békében és tudd, hogy én élni fogok, és az áldozat, amit értem hoztál, nem volt hiábavaló."
Az ilyen szeretet megköveteli, hogy felhagyjunk azzal a mágikus hiedelemmel, hogy önmagunk feláldozásával jobbra fordíthatjuk bárki sorsát, így gyógyító szeretetté alakítjuk át a szenvedést okozó és fenntartó vak szeretetet.

A szeretet rendjei a férfi - nõi kapcsolatokban

A téma nagyon bensõséges, és van, aki ezt szégyelli, mintha titokban kéne tartani. Ami a férfiakat és a nõket valóban megkülönbözteti, az gondosan el van rejtve a szemünk elõl. Talán ez egy védett dolog, ez az a pont, ahol a legkönnyebben sérülünk. A legalapvetõbb erõ, amely vezérli az életet és garantálja annak folytonosságát, az ember szexuális ereje.
Ez az erõ saját szolgálatába állít minket, akár akarjuk, akár nem, errõl olykor megfeledkezünk. Ha a házasság és a gyermekvállalás mindig racionális döntésen múlna, lehet, hogy senki nem tenné meg. A természet kreatív ereje a szexualitásunkon keresztül áramlik, ezen az erõn keresztül lépünk a legmélyebb összhangra a világot mozgató erõvel. Minden más motiváció és ésszerû megfontolás elhalványul, ha ezzel hasonlítjuk.
A férfi és a nõ közötti Szeretet Rendjének elsõ követelménye:
A férfi ismerje el, hogy amire szüksége van, mert hiányzik neki, az a nõ, és hogy bármilyen keményen is próbálkozik, soha nem érheti el azt, amivel a nõ már rendelkezik. És a nõ ismerje el, hogy amire szüksége van, mert hiányzik neki, az a férfi, és hogy bármilyen keményen is próbálkozik, soha nem érheti el azt, amivel a férfi már rendelkezik.
Ilyenkor a férfi elismeri, hogy szüksége van a nõre, és rajta keresztül válik férfivá, és a nõ elismeri, hogy szüksége van a férfira, és rajta keresztül válik nõve, és ez a kölcsönös igény egymáshoz köti õket. Ez a kötelék lehetõvé teszi a férfinak, hogy a partnere nõiességét ajándékként fogadja, és lehetõvé teszi a nõnek, hogy a partnere férfiasságát ajándékként fogadja.
Vannak, akik a férfiakat bátorítják, hogy fejlesszék ki magukban a nõies részüket is, és fordítva. Képzeljünk el olyan köteléket, amely a nõiességet magában kifejlesztõ férfi és a férfiasságot magában kifejlesztõ nõ között jön létre. Vajon milyen méllyé válhat egy kapcsolat, ha nincs szükségük egymásra?

Kötõdés férfiak és nõk között

Ha egy férfi és egy nõ elfogadják egymás iránti igényüket, akkor szerelmük beteljesülése egy felbonthatatlan köteléket hoz létre köztük. Ez a kötelék más, mint az egyházak erkölcsi tanításaiban hirdetett felbonthatatlan házasság. A szerelem beteljesedése ebben az értelemben olyan köteléket hoz létre, mely nincs tekintettel a házasságkötésre vagy a más rítusra és ceremóniára.
Ennek a kötõdésnek a létezését a hatásán keresztül érzékelhetjük. Például, ha valaki könnyelmûen elhagyja azt, akihez ilyen kötelék fûzi, akkor nehézségei lesznek egy új kapcsolat kialakításában. Az új partner ugyanis érzékeli a korábbi köteléket, és nem tud nyitott lenni. Egy másik példa: egy nõ úgy érzi, hogy jobb, mint a férje elõzõ felesége, és a férfit boldogabbá tudja tenni, mint az elõzõ feleség. Néhány év után aztán képtelen intim kapcsolatba kerülni a férjével. Ezzel tudattalanul elismeri a férje kötõdését és saját lojalitását is az elõzõ feleséghez. És úgy veszíti el a férjét, mint az elsõ feleség. A családfelállítás során gyakran megfigyelhetõ, hogy a második feleség kissé távolságtartó az új férjjel, mert érzi, hogy a férfit még máshoz köti valami.
A kötõdés mélységét is a hatásán keresztül mérhetjük. Törvényszerû, hogy az elsõ szerelem vége a legnehezebb és a legfájdalmasabb. A szétválás általában könnyebb a második köteléknél, és még könnyebb a következõnél. Ez a kötõdés nem ugyanaz, mint a szerelem. Megesik, hogy a kötõdés nagyon mély, noha kicsi szerelem, vagy nagy a szerelem, és kicsi a kötõdés. A kötõdés a szex fizikai aktusában keletkezik. Emiatt nagyon gyakori, hogy a vérfertõzés és a nemi erõszak hatására is létrejön. Az ilyen áldozatnak az erõszaktevõt, mint elõzõ partnert el kell ismernie, és tisztelnie ahhoz, hogy a továbbiakban mély kötõdést tudjon kialakítani. Ezzel az elismeréssel a negatív hatás is lágyítható.

Hierarchia

A férfi és a nõ szerelmének gyümölcse a gyermek, így jön létre a család. A családban az egymás közötti rendet a hierarchia határozza meg, mint rejtett törvényszerûség. Ez az idõ folyását követi:
Aki vagy ami elõbb jött, elõrébb való annál, aki késõbb jött. Ez a hely törvénye.

A családban a szülõk korábban ott voltak, mint a gyermekek. Az õ egymás iránti szerelmük alapította a családot, és ez korábbi és elsõbb rangú, mint a gyermekeik iránti szeretet. Ha a családban a gyermekek mindkét szülõ teljes figyelmét lekötik, és a szülõk elsõdlegesen nem egy pár többé, hanem szülõk, a gyermekeik általában szenvednek.
Ha viszont a szülõk egymás iránti szerelme megõrzi az elsõrangúságot, a gyermekek elégedettek. Az apa ilyenkor a lelkével azt mondja gyermekeinek: "Olyannak látlak benneteket, amilyenek vagytok, és anyátokat is látom bennetek, és rajtatok keresztül még jobban szeretem és tisztelem õt". És az anya azt mondja: "Olyannak látlak titeket, amilyenek vagytok, és ha rátok nézek, akkor arra emlékezem, hogy mennyire szeretem és tisztelem az apátokat, mert bennetek õt is látom". És egymásnak ezt mondják: "Ha a gyermekeinkre nézek, jobban szeretlek és tisztellek, mint valaha". Így a szülõk gyermekeik iránti szeretete az egymás iránti szerelmük folytatása lesz és a gyermekek szabadnak érezhetik magukat.
Mi lesz a sorrend, ha a férfinek és a nõnek megelõzõleg már voltak kapcsolataik, és gyermeket hoznak az új kapcsolatba? A szülõk elõbb voltak szülei a gyermekeiknek, mint ahogy ez a szerelmi kapcsolat létrejött. A gyermekeik iránti szeretetük tehát idõben megelõzi a jelenlegi férfiként és nõként megélt szerelmet. Az új partnernek el kell azt ismernie, hogy a legnagyobb szeretet és a legnagyobb kötõdés a gyermek felé áramlik, és a gyermeken keresztül természetesen az elsõ partner felé is. És ennek a láncnak a végén van a jelen, és itt áramlik a szeretet és a kötõdés õfelé. Ha mindkét fél el tudja ezt a hierarchiát fogadni, akkor szerelmük kivirágzik.
Ha egy pár gyermekeket hoz az új kapcsolatba, és lesznek közös gyermekek is, a sorrend szintén az idõrendiséget követi. Elõször voltak szülei az elsõ gyermekeknek, aztán lettek egy pár, majd szülei lettek a közös gyermekeknek. Ennek tiszteletben tartásával sok konfliktus elkerülhetõ.
Fontos megjegyezni, hogy a szeretet hasonló rendjei megfigyelhetõk a gyermek nélküli kapcsolatokban, ide értve a homoszexuális kapcsolatokat is.

A betegségek

A betegség hasonlatos a kizárt személyhez
A szellemi mezõ akkor rendezett, hogyha mindenki benne van, aki odatartozik. Ha valakit kirekesztenek, az rendetlenséget eredményez. Ez a rendetlenség jelentkezhet például egy betegségben. A betegség hasonlatos a kizárt személyhez, a betegségtõl is meg akarunk szabadulni, mint ahogy a közösség tagját valamikor kitaszítottuk a helyérõl. Így hívja fel a betegség, ugyanannak az attitûdnek a beindításával a figyelmünket a kizárt személyre.
Megoldást az hozhat, ha a betegséget szeretettel vesszük a szívünkbe, helyet adunk neki és így az általa képviselt kizárt személynek is.

A betegség, mint vezeklés

Hellinger szerint vannak olyan betegségek is, amik vezeklések. A megbetegedõk azt szeretnék elérni, hogy legalább olyan rossz legyen nekik, mint akikkel szemben bûnösnek érzik magukat. Ez azonban öncélú. Az így megbetegedõk nem látják a vezeklés közben az áldozatot, csak saját magukra gondolnak. Ehelyett ezt mondhatják magukban az áldozatnak: "A lelkemben helyet adok neked. Soha nem tudok megszabadulni ettõl a bûntõl. Ebbõl a tettembõl erõt merítve, a te szenvedésed emlékéül csinálok valami különlegeset." Így a bûnön keresztül nõhet a szeretet. Az ilyen betegség tehát akkor tud meggyógyulni, ha a bûnös a betegség helyett, amivel magát büntetné, csinál valami különlegeset.

A megszakított mozgás

Lehet betegség oka a megszakított mozgás is, amely valaha az édesanya irányába történt. Ilyen megszakított mozgás pl. gyermek koraszületése, császármetszéssel születése, az anya vagy a gyermek kórházba kerülése, stb. Az elszakítottság miatti fájdalom olyan nagy lehet, hogy a gyermek késõbb sem mer odamenni az édesanyjához. Illetve késõbb nem mer más ember közelébe kerülni, mivel a test emlékszik a megszakításra, ilyenkor az odamozgás ismételten megszakad ugyanazon a ponton. A megszakított mozgás a neurózis oka is. Ha múltban megszakított mozgást véghez visszük, az megoldhatja a problémát. Ez nem családfelállítás. Különbözõ terápiákat dolgoztak ki erre. Például az ölelõ, leszorító terápia is ezt szolgálja, megadja a gyermeknek a korábban meg nem kapott biztonságot.

Skizofrénia, autizmus, dadogás

Hellinger megfigyelése szerint a skizofrénia oka több generációval korábbi gyilkosság, ami a skizofrén családjában történt. A gyilkos és az áldozat is a családhoz tartozik, és mindkettõt kizárták a családból, és a két személy egymással sincs kibékülve. A skizofrén leszármazott egyszerre veszi magára a gyilkos és az áldozat képviseletét. Így abban a generációban a többi családtagot megszabadítja a bûnhõdéstõl. A skizofrénia minden generációban ismétlõdik, és ha valamelyik családtag fél a betegségtõl, ott egy gyermek veszi magára. A beteg a gyilkost és az áldozatot is nagyon szereti, egyszerre mindkettõt képviseli. Egyes pszichiáterek családjában is volt gyilkosság. Autizmusnál is sok esetben gyilkosság van a családban. Dadogás oka is lehet ilyen. Ahogy a tény napvilágra kerül, már nincs oka, hogy ezek a leszármazottak képviseljék a gyilkos és az áldozat sorsát.

hiperaktivitás

Egy gyermek hiperaktivitása szintén egy hiányzó családtag képviselete. A családfelállítás után ezek a gyermekek megkönnyebbülnek.
A mezõ tehát úgy kívánja helyreállítani a megzavart rendet, hogy egy következõ generációból valakit belekényszerít a kitagadott sorsába mindaddig, amíg a kitagadott vissza nem kapja a helyét.

Bert Hellinger: "Az embernek bele kell egyeznie a valóságba, el kell fogadnia olyannak, amilyen volt. Nem kell sajnálni, hogy úgy alakult. Ezzel a rossz esemény is barátságos erõvé válik."

Valahova való tartozás

Egy gyermek legnagyobb félelme, hogy elhagyják. Ez hasonlatos a halálfélelemhez. A legfontosabb mindegyikünk számára, hogy valahova odatartozhassunk, és ebben az odatartozási lehetõségben biztosak lehessünk. Az, hogy szabad valahova odatartoznunk, a legnagyobb boldogság. Ezért egy gyermek, és egy felnõtt is bármit megtesz.

Honnan tudjuk, hogy odatartozunk-e valahova?

Abból, hogy "jó a lelkiismeretünk". Ez azt is jelenti, hogy ártatlannak érezzük magunkat. Amikor rossz a lelkiismeretünk, attól félünk, hogy elveszíthetjük az odatartozás jogát. Az egyént tehát a lelkiismeret köti a családjához, mert csak abban a családban tud életben maradni, amelyhez tartozik, azaz a lelkiismeret az életben maradásunkat szolgálja. A lelkiismeret egy érzékszerv. Mint az egyensúly érzékszerv. Azonnal észre vesszük, hogy a viselkedésünk által elveszíthetjük a családhoz való odatartozásunkat, ilyenkor rossz a lelkiismeretünk, bûntudatunk van, ekkor változtatunk. És így már jó lesz a lelkiismeretünk, ártatlannak érezzük magunkat. A családon belül is változtatjuk a viselkedésünket a különbözõ családtagokkal, illetve csoportról csoportra is, az odatartozás érdekében.

Nagy csoportok konfliktusai

A népcsoportokban történõ dolgok, a népcsoportok közötti konfliktusok, folytatásai azoknak, amik a családokban a személyek között történnek. Az ok mindig a jó lelkiismeret. Minden konfliktus a jó lelkiismeretbõl meríti az erejét. A résztvevõk jó lelkiismerete persze egymáshoz képest különbözõ. És mindegyikük azt gondolja, hogy a saját jó lelkiismeretük egyenesen Istennel van kapcsolatban.

A lelkiismeretünk mûködik a partnerkapcsolatokban is.

A legfontosabb kérdés mindegyikünk számára, hogy odatartozhatunk-e. A partner szeretete jelentheti-e a számunka, hogy egy életre odatartozhatunk. Ahogy felnövünk, és eljövünk a származási családból, keresünk egy másik helyet, ahova odatartozhatunk, ezért keresünk egy olyan partnert, akinél biztosak lehetünk abban, hogy egymáshoz tartozhatunk. Az egész Isten a férfi és a nõ egyszerre. Így, aki egyedül van, az isteni másik felét keresi.

Bert Hellinger: "A legmélyebb boldogság: odatartozni."

Te másmilyen vagy, mint én

Amikor a partnerkapcsolat kezdetén egymásba szeretünk, az csak annak a pillanatnak szól, akkor még nem látjuk egymást, csak egy képet szeretünk. Akkor kezdõdik a szeretet, ha a szerelmes, gyermeki álomból felébredünk. Azok, akik szerelmesek, meg akarnak halni, nem akarnak élni. A szeretet ott kezdõdik, amikor felismerjük: Te másmilyen vagy, mint én, és én ezt a másságot szeretem benned. Ha így szeretjük a párunkat, a másik biztonságban érzi magát, mert én úgy szeretem, ahogy van, azaz velem együtt maradhat. Ha nincs meg ez a biztonságérzet, azaz nem biztosak a partnerek abban, hogy együtt maradnak, akkor a kapcsolat elszakad.

Szeretlek, pontosan olyannak, amilyen vagy

Egy ideális párkapcsolatban a férfi ki tudja mondani a nõnek, és a nõ is ki tudja mondani a férfinak: "Szeretlek, pontosan olyannak, amilyen vagy, és így mondok a kapcsolatunkra igent. Örülök, hogy olyan vagy, amilyen, és örülök, ha olyan is maradsz. És szeretem az édesanyádat, az édesapádat és az egész családodat pontosan olyannak, amilyenek." Ekkor mindketten, elvárás nélkül tudnak akár jobbak is lenni.

A partner családja

A férfi is és a nõ is a saját családjához kötõdik a jó lelkiismeretével. Amikor elismerik, hogy a partnerük családja ugyanolyan jó, mint az övék, bár különbözik attól, akkor rossz lelkiismeretük lesz, mert a saját családjukhoz valamennyire hûtlenek lesznek. Gyermek születésénél harc lesz, hogy melyik család értékrendje a jobb. A tapasztalat az, hogy minden tekintetben jobban megy a családnak, ha a nõ követi a férjét a férj országába. Így a gyermekek a férfi vallását, kultúráját és nyelvét tanulják, de szabad nekik az édesanya vallását, kultúráját és nyelvét is követni. Ez egy rangsor, ha úgy tetszik. Amikor el tudják ismerni, hogy a gyermek mindkét család "örökségét" vigye, mindkettejüknek lelkiismeret furdalása lesz a családjukhoz való hûtlenség miatt. A belsõ növekedés azonban csak rossz lelkiismeret által jöhet létre.

Bert Hellinger: "Aki mindig megõrzi a jó lelkiismeretét, az mindig gyermek marad."